Ahogy leállította a motort, és kikapcsolta a lámpákat, a kocsi, akár egy hatalmas, kezesen doromboló fenevad, még egy utolsót hördült, majd álmosan lehunyta szemeit.

Timi számára ezek a lopott percek – mikor egyedül volt a zuhany alatt, vagy, mikor beállt a garázsba, de még nem ment be a házba – voltak a nap legnyugalmasabb időszakai.

Nem mintha nem örült volna a párja közelségének, de István igazi hiperaktív férfi volt – pörgős, munkamániás, pénz- és sikerorientált. Mikor megismerkedtek, ez nagyon is imponáló volt a számára, de ha az ember lánya minden nap csokitortát eszik, előbb-utóbb azzal is eltelik.

És a férfi egyfolytában beszélt. Tervekről, projektekről, befektetésekről, vállalkozásokról, értekezletekről, partikról… Timi sokszor már követni sem tudta, és szinte menekült a tervezőasztal magányába.

Mennyire más egy épületet papírra álmodni! Az is csupa ötlet és terv, s megfigyelni, hogy válik a papírra vetett gondolat valósággá… Egy szülő érezhet ilyet, miközben felnőni látja a gyermekét – csak az egy csomó kakás pelenkával, ugyanakkor jóval kevesebb benyújtott kérvénnyel és simlis alvállalkozóval jár. És egy gyerek sokkal több akarattal bír, mégis… A tervezőasztal fölött nem egyszer eljátszott a gondolattal, milyen is lenne, ha egy gyereket is meg lehetne rajzolni, akár egy plázát vagy toronyházat.

Az ő gyerekük szép lenne, akár egy pompás, formatervezett reptér. Csupa nyüzsgés, csupa rohanás, s a vágyai, nyíló értelme, kíváncsisága és egyre erősödő akarata, akár az ég felé szálló gépek…

Mikor erről beszélt Istvánnak, a férfi mindig arra hivatkozott, hogy várjanak még egy kicsit, meg, hogy most sok a munka, talán majd jövőre… De az utóbbi időben mintha egyre inkább hajlott volna a dologra. Abban egyeztek meg, hogy idén még várnak, félretesznek némi pénzt, aztán irány a Brendon, jöhet a pelenka, babakocsi és járóka!

S ezt az évet azzal töltik, hogy élvezik az életet, és kipróbálnak mindent, amit szeretnének, hogy aztán egyiküknek se kelljen úgy éreznie, hogy a gyerek örök lemondás.

És jó szülők lesznek! István igazán apának való! Jóképű, befolyásos, intelligens, gazdag…

Timi az előszobában a fogasra akasztotta az esernyőjét – ezt is csak azért vitte magával, mert bedőlt az időjárás előrejelzésnek –, majd ahogy besétált a nappaliba, parfümillat csapta meg az orrát.

Finom, diszkrét aroma volt, de nem a saját illatszerei közül való. A nappali borjúbőr kanapéján kisméretű női Prada táska, odébb egy finom kelméből – talán kasmírból – készült zakó és egy hosszú, nyeles ernyő. A táska ismerős volt. Legutóbb István legjobb barátjának feleségénél, Szilvinél látott hasonlót.

Csak nem vendégeik vannak?

– Hahó! – kiabált föl az emeletre. – Megjöttem!

– Gyere föl, kicsim! – István hangja rekedt volt, mint aki órákon át beszélt.

Timi lerúgta a körömcipőjét, aztán fölballagott az emeletre. A háló ajtaja résnyire volt nyitva, és furcsa zajok szűrődtek ki. Olyan volt, mintha… mint mikor…

Félrehúzta a tolóajtót, és elakadt a szava.

A széles franciaágyon hárman feküdtek. És ruha egyikükön sem volt.

Vendégeik – jól sejtette, valóban István barátja, és a felesége jöttek át – anyaszült meztelenül hasaltak az ágyon, s Timi elkerekedett szemmel figyelte, ahogy a filigrán Szilvi István heréit nyalogatja, miközben a férje pénisze szinte tövig eltűnik Ákos szájában.

– Helló, bébi! – kacsintott rá István, majd kéjesen felsóhajtott. – Ez valami isteni! Gyere, vetkőzz le te is!

Timi úgy állt ott, mint akit villám sújtott. Legszívesebben sikoltozni kezdett volna, a hajuknál fogva elráncigálni a férje mellől Szilvit és Ákost, és kikaparni a szemüket. Vagy sírva elrohanni. Vagy csöndben behúzni az ajtót, és örökre elmenni.

Mégis… csak állt ott, mint akinek földbe gyökerezett a lába, és képtelen volt mást nézni, mint a férje Ákos szájából elő-előbukkanó férfiasságát. Ami eddig az övé volt. Egyedül az övé.

– Ugyan már, kicsim! – mondta halk, reszelős hangon István. – Megegyeztünk, hogy idén kitomboljuk magunkat, és mindent kipróbálunk! Ha babát akarunk… Milyen szülők lennénk, ha a gyerekünket hibáztatnánk, hogy ez vagy az épp miatta maradt ki az életünkből?!

Ha babát akarunk…

Úgy hangzott, mint egy ki nem mondott fenyegetés. Mint egy ultimátum. Ha babát akarsz, vetkőzz, és ne kéresd magad!

Lassan, tétován húzta le a szoknya cipzárját, és égő arccal, a könnyeivel küszködve bújt ki a blúzából.

Aztán befeküdt közéjük.

Szilvia azonnal rávetette magát, és csókolni kezdte az arcát, a vállát, a nyakát. Timi, aki sohasem volt nővel, minden érintéstől zavartan rándult össze. Aztán érezte, ahogy két erős férfikéz szétnyitja a combjait, s miközben Szilvi már a mellbimbóit masszírozta, egy nyelv indult felfelé a belső combján. Lassan haladt, forró, nyálas csiganyomot hagyva maga után, s a nő érezte, ahogy időnként hátrahúzódnak az ajkak, s a fogak finoman a húsába mélyednek.

Az egyik férfi ajkai közelítettek a szemérme felé.

De melyiké?

Egy pénisz jelent meg a szeme előtt, ujjak fonódtak a tarkójára, és finom erőszakkal kezdték húzni a fejét az orra előtt himbálózó, kőkemény hímtag felé.

De hiszen ez nem…

Épp azelőtt tudatosult benne, hogy ez Ákos pénisze, mielőtt az ajkai közé fúródott volna. Valamivel vastagabb, mint Istváné, s a nyelvén érezte, hogy az íze és a tapintása is más.

Egy pillanatra elszorult a torka, s majdnem öklendezni kezdett. Mindig is érzékeny volt rá, ha valami a garatja felé közelített – egy szimpla torokgyulladás is kész rémálom volt a számára, hát még, mikor az orvos elővette a spatulát –, de Ákos ezt nem tudhatta.

Bár, ha tudja, sem biztos, hogy érdekli.

A máskor olyan csöndes, udvarias üzletember most torokhangon fújtatott, miközben mélyen Timi szájába tolta a férfiasságát. Olyan volt, akár egy darab forró, lüktető szafaládé, ami mintha nem is élő emberhez tartozott volna. Ákos belemarkolt a hajába és vadul vonaglott, miközben szabályosan megerőszakolta a száját.

Nem… tényleg nem törődött vele, hogy milyen mélyre hatol, s mikor a makk vége megérintette Timi garatját, a nő öklendezni kezdett.

– Nagy levegő az orrodon keresztül! – hörögte Ákos. – Mindjárt elmúlik!

Timi legszívesebben leharapta volna a péniszét, de az állkapcsa azon a határon volt, hogy, ha csak megmozdítja, máris kiakad.

Tartotta hát a száját, s tűrte, hogy a méretes hímtag ki-be csúszkáljon benne. A nyelve mellől s a szája sarkából patakokban csorgott a nyál, és kétségbeesetten próbálta a kezével megtámasztani magát, miközben egy virgonc nyelv a mellbimbóit nyalogatta, s egy másik a szétfeszített hüvelyébe fúródott.

Nem bírt összpontosítani. Túl sok inger érte egyszerre. Amik külön-külön, ha kap rá némi időt, talán még kellemesek is lehettek volna, de így… nem… valószínűleg egy pornófilm szereplői sem lelkesednének érte, inkább csak… Olyan volt, mintha egy különleges akrobatamutatványba csöppent volna, amit elméletileg élveznie kellene.

Aztán Ákos végre kicsúszott a szájából, és helyet cserélt Istvánnal. S a következő pillanatban már nyomult is befelé Timibe, aki felszisszent a fájdalomtól.

Nem jött kellőképpen izgalomba – tulajdonképp semennyire –, és nem volt nedves, hogy a jókora pénisz gond nélkül hatoljon belé. Egyébként is, miért gondolják a férfiak, hogy egy női nemi szerv minden mérettel kompatibilis?!

Nem bírt másra koncentrálni, mint a benne lüktető hímtagra, aminek egyszerűen nem volt képes megszokni a dimenzióit. Izzadtság csorgott a szemébe, s hiába pislogott egyre hevesebben, a sós veríték és az elkenődött szemfesték úgy marta, hogy egyfolytában könnyezett.

Szilvi közelebb hajolt, és vadul nyalni kezdte Timi csiklóját. Fura érzés volt. Alapjában véve nem kellemetlen, de a tudat, hogy egy nő csinálja…

Annyira volt elég, hogy már nem érezte a kellemetlen feszítést. Helyette tompa zsibbadás vett rajta erőt, és egyszerűen tűrte, hogy a dolgok csak úgy… megtörténjenek.

Látta, ahogy István Szilvi mögé kuporodik, és hátulról kezdi nyalni. A vékony, melírozott hajú nő felnyögött, mire István elvigyorodott.

– Élvezed, édes?

Timi megvonaglott, és legszívesebben felsikoltott volna. A férfi ilyen helyzetben ezt neki szokta mondani, nem egy másik nőnek!

Mintha egy kést döftek volna a gyomrába.

A vonaglását Ákos úgy értelmezte, hogy jó, amit csinál, és még keményebb tempóra váltott.

István pedig vastagon bekrémezte a péniszét, és Szilvi fenekébe nyomta.

– Aztakurva! – nyögött föl a férfi. – Ilyet még nem basztam!

A kulturált, mindig figyelmes István most teljesen elengedte magát, és Szilvi csípőjét markolva, kéjesen morogva kezdett mozogni. Aztán Timire pillantott.

– Nyugi, bébi, a te seggedet sem hagyjuk ki a jóból!

Ákos lassan kicsusszant belőle, és addig ügyeskedett, míg nem sikerült beszuszakolnia magát a felesége alá. Egy erőszakos mozdulat, és majdnem tövig hatolt Szilvibe. A nő arca megrándult, és beharapta az alsó ajkát, hogy föl ne kiáltson fájdalmában – ezt talán csak Timi látta –, aztán a filigrán nő felsóhajtott, és igyekezett kéjes mosolyt erőltetni az arcára.

– Megbaszlak! – hörögte István, s látszott rajta, hogy csak úgy libabőrözik a gyönyörűségtől. – Mindannyiótokat megbaszlak!

Szilvi lassan kezdett ellazulni, de egy-egy erősebb döfésnél felnyögött. A hangja majdnem teljesen olyan volt, mint mikor egy nő alig kap levegőt a kéjtől.

De csak majdnem.

Úgy tűnt a két férfinek ez is elég.

Aztán kicsit előrehajolt, és szájon csókolta Timit. Az ajkai puhák voltak és könnyízűek, az érintése lágy és szomorú.

Ez volt az első és utolsó pillanat, amikor Timi magához tért ebből a szürke zsibbadásból. Az ajkai megmozdultak, s egy villanásig viszonozta a csókot. A keze Szilvi arcára tévedt, és megsimogatta.

Aztán István előrenyúlt, vadul belemarkolt Szilvi hajába, és hátrahúzta a fejét.

– Ugye tudod, hogy most szét fogunk baszni?! – kérdezte izgalomtól reszkető hangon.

Úgy, mintha a párja ott sem lett volna...

Natalie Riven-Roux & Daniel P. Campbell

Fotók: Pixabay

Ha érdekelnek írásaink, a Facebook-on itt találsz bennünket.

Szexofon c. felnőttkönyvünk  ide kattintva megrendelhető.