(Fotó: Meeri Koutaniemi)   

 Az ember boldogságra született. És ez nemcsak egy hangzatos szófordulat. Genetikailag szinte csak mi emberek vagyunk úgy kódolva, hogy képesek lehetünk igazán élvezni a testi együttlétet.  Nők, férfiak egyaránt. Rajtunk kívül nem sok faj dicsekedhet ezzel – talán csak a delfinek, és a törpecsimpánzok.

Egy-egy orgazmus hihetetlen energiákat szabadít fel, a bedobódó hormonoktól napokig jókedvűek vagyunk, fülig ér a szánk, minden nehézséghez pozitívabban és türelmesebben állunk. Egy jó szex után még a nap is szebben ragyog. Sőt, az már csak hab a tortán, hogy nekünk embereknek megadatott az, hogy szinte az év bármely napján élvezhessük ezt a lehető legkifinomultabb és legrafináltabb módokon is. Partnerrel, vagy akár anélkül. És mi vagyunk az egyedüliek ezen a bolygón, akiknek sokrétű, évezredekre visszanyúló szexuális kultúrájuk van. Segédeszközökkel, filozófiai tanításokkal, kézikönyvek egész garmadájával.

És akkor most ezek után képzeld magad elé azt az ötéves, megszeppent pici lányt, akit egy nap az anyja, vagy a nagyanyja kézen fog, elvezet egy félreeső, koszos lyukba, ahol könyörtelen kezek a földre szorítják, szétfeszítik a combjait, és kimetszik a csiklóját. Esetleg a kis- és nagyajkakat is. Mindenféle fájdalomcsillapítás és fertőtlenítés nélkül. Rozsdás borotvapengével, késsel, egy élesebb üveg-, csont-, vagy kődarabbal – épp amijük van. Akadnak helyek, ahol ezután izzó fémmel kiégetik a sebet, és esetleg össze is varrják. Háromból egy gyerek nem éli túl. És aki túléli, élete végéig viseli a testi, lelki nyomait. Az egész világon évente körülbelül kétmillió kislányt csonkítanak meg így. Hajmeresztő mesékkel magyarázzák meg nekik, hogy miért is van szükségük erre a beavatkozásra. Például, hogy szebb lesz tőle a bőrük. Hogy bájosabb lesz az arcuk. Mert e nélkül nem lennének képesek majd gyereket szülni. Vagy, ha nem metszenék ki a csiklót, az idővel éppen akkorára nőne, mint egy pénisz…

Világszerte több mint 120 millió nő éli így megcsonkítva a mindennapjait.

Ezt nem a vallás, vagy a törvény diktálja, hanem a hagyomány. Ami azt mondja ki, hogy a nő a férfi tulajdona, aki azt kezd vele, amit csak akar. És ezek a férfiak azt tartják, hogy az a nő, aki soha nem is tapasztalta meg az orgazmust, nem fog utána vágyakozni. Az ilyen nőt sokkal könnyebb rövid pórázon tartani, akár a szó legszorosabb értelmében is.

Tévedés azt hinni, hogy ez a barbár szokás a világnak csak néhány eldugott zugában maradt meg – sokkal inkább az a helyzet, hogy a világon kevés olyan hely van, ahol ezt a hagyományt nem gyakorolják…

Natalie Riven-Roux & Daniel P. Campbell

                                                                (Fotó: Wallhaven )

A szépség relatív.  Korról-korra, helyről-helyre változik.

Régen az inkáknál az ezüstös pillantású lányokat favorizálták. Ez a kifejezés egyébként a kancsalságot takarta. Mivel ritkaságszámba ment, hogy egy gyerek így szülessen, ezért kicsit besegítettek az anyatermészetnek pár csillogó holmival, amit a bölcsők fölé aggattak az egészségesnél jóval közelebb a baba arcához. Így a szemtengelyferdülés garantált volt.

Vagy említhetnénk a lótuszlábat is a kínaiaknál – már ötéves korban a kislányok talpa alá kötözték a lábujjakat, amit fáslival rögzítettek, amíg a lábfej olyan alakú nem lett, amit be tudtak nyomorítani egy háromszög alakú cipőbe. Dolgozni, de még járni is képtelenség volt így – legfeljebb néhány métert tudtak tipegni -, épp ezért számított ez a szépség és a gazdagság jelképének.

S annak ellenére, hogy ma már tiltja a törvény, még mindig szép számmal akadnak olyan nők, akik gyermekkoruktól fogva háromszögletű cipőkben kínlódják végig az életet.

Vagy ott van a Felkelő Nap Országában a cuka-yaeba, a kesze-kusza fogsor legeslegújabb kori imádata. Ezt az új divatőrületet egyébként állítólag az AKB48 nevű tini lánybanda énekesnője honosította meg, akinek a szemfogai finom vámpíros beütéssel dacolnak az európai szépségideállal. A hamvas fiatalságért bolonduló japánok szerint ettől még egy felnőtt nő is úgy néz ki, mint egy bájos, szexi tinédzser a fogszabályzás előtt. Aki ilyen fogsorra vágyik, annak a gyárilag rendezettet 400 dollár/db áron örömmel szétzilálják a japán fogászok (diákigazolvánnyal féláron lehet torzító fogszabályzót is csináltatni… és ez nem vicc).

De hogy mi se maradjunk ki a jóból, nálunk a formás és méretes hátsó hódít, Jennifer Lopez és Kim Kardashian után szabadon. Akik valószínűleg nem is tudják, hogy bizony vannak olyan helyek a világon, ahol a férfiak még náluk is terebélyesebb farú asszonykákról álmodoznak. Sőt minél többet nyomnak a mérlegen, annál értékesebbek. Úgyhogy az ő kultúrájukban a „drágám” megszólítás szó szerint értendő. És tévedés azt hinni, hogy vannak nők, akik ne felelhetnének meg az ilyen kritériumoknak – az elszánt családok egész lányhízlaldákat tartanak fenn, amik mindent megtesznek, hogy a reménybeli, gazdag kérők igényeit kielégítsék. És hogy milyen módszereket alkalmaznak a cél elérése érdekében, kiderül az alábbi videóból…

 Natalie Riven-Roux & Daniel P. Campbell

A Facebook-on még több írást olvashatsz tőlünk + részleteket hamarosan megjelenő Szexofon című felnőttkönyvünkből. A linkért katt ide!

Harrison Ford szexszimbólum volt. A Leia hercegnőt aranymetál bikiniben domborító Carrie Fisher szintén.
Azóta eltelt harminc év, Han Solo még mindig a nők kedvence, a régi-új Leia hercegnőt viszont össznépileg leutálták a vászonról.
Ugyanerre a sorsra jutott Kim Basinger, Meg Ryan, Melanie Griffith – és Monroe is csak azért nem, mert fiatalon elment. 36 éves volt.
Nálunk a hetvenes években ünnepelt színésznő, Domján Edit nem várta meg, hogy átlépje a negyedik X-et, önkezével vetett véget az életének. Mert képtelen volt elviselni a gondolatot, hogy negyven felett egy nő a társadalom szemében fokozatosan megszűnik nőnek lenni.
Sőt, sokszor nemcsak nőnek, embernek is.
Vagy ahogy Madonna fogalmazott egy 1993-as interjújában (Ő ekkor volt 34 éves):
„Miután elérsz egy bizonyos kort, nem lehetsz kalandor lélek, nem élheted meg a szexualitásodat. Ez borzalmas. Az emberek már most szánalmasnak tartják, amit csinálok, és azt mondják, remélik, tíz év múlva nem ezt fogom csinálni. De mi van, ha ezt csinálom majd tíz év múlva is? Van erre valami szabály? Mindenkinek meg kellene halnia, ha elmúlt 40??!? Az emberek elélnek 100 éves korukig is, miért kéne fiatalon visszavonulni?”.
Mindannyian tudjuk, hogy mindenki Madge-dzse azóta is magasról tesz erre az egészre, nem hajlandó „szépen megöregedni és a korához méltóan viselkedni”. Élvezi az életet, és huszonéves pasikkal randizik.
Gáz?
Valószínűleg semmivel sem problémásabb, mint az újsütetű apuka, Mel Gibson, vagy a szintén sokgyerekes Mick Jagger, Jack Nicholson, vagy George Clooney életvitele – akiknek elnézzük, ha esetleg huszonéves, hamvas cicababák oldalán feszítenek.
Nagyon úgy fest, hogy a kor előrehaladtával a társadalom szemében a nő egyre értéktelenebbé válik. Mindegy, hogy mennyi emberi és szakmai tapasztalatot gyűjtött össze, hogy milyen feleség, anya, nagymama, barátnő, társ, munkatárs, szakember, akkor is elértéktelenedik.
Ugyanakkor egy férfi az idő múlásával nem elfonnyad, csak sármosabbá és érettebbé válik.
Neki nem ráncai lesznek, hanem markáns vonásai.
Mintha a fiatalság nem egy állapot lenne, hanem erény, aminek a múlását a legtöbben megvetik, és ezerféleképpen büntetik.
De csak a nőknél.

Mindenki imád álmodozni. A férfiak is. Igaz, az ő álmaikban kisebb szerepet kapnak a fehér lovak, hercegnők és a naplemente – viszont annál többet a szexi motoros rendőrnők, akik egy közúti ellenőrzés alkalmával munkaköri kötelességükből adódóan kénytelenek alaposan megmotozni őket. Vagy, hogy egyszer csak a kedvenc kocsmájukba belibben egy belevaló, dögös vörös, aki ugyanúgy megállja a helyét a billiárdasztalnál, mint ők.
Sőt…
Natalie Riven-Roux & Daniel P. Campbell

A Facebook-on még több írást olvashatsz tőlünk + részleteket hamarosan megjelenő Szexofon című felnőttkönyvünkből. A linkért katt ide!

A tökfőzelék a legfinomabb étel.

Justin Bieber a világ legjobb énekese.

A pénz boldogít.

Ellenvélemény?

Mi emberek általában azokat a társainkat szeretjük a legjobban, akik mindenben egyetértenek velünk, és azt mondják, amit hallani szeretnénk. Másfelől pedig azokat gyűlöljük leginkább, akiknek a véleménye, ízlése, vagy gondolkodása erőteljesen eltér a miénktől. Könyvünk megírása közben számtalanszor találkoztunk ezzel a kettősséggel, a „jó ez így?”, „nem gáz?”, „hogy lehet, hogy emberek így gondolkodnak?”, „ez eltér az én véleményemtől” kérdéseivel, és újra meg újra arra a következtetésre jutottunk, hogy sokfélék vagyunk, és ugyanazt a dolgot néha még mi magunk is egy másik alkalommal másként éljük meg. Úgyhogy nem nagyon jelenthetjük ki, hogy csak igen, vagy csak nem, csak fehér, vagy fekete. Sokkal valószínűbb, hogy a szürke valamelyik árnyalatáról beszélünk. (az ötven közül :)  ) A világ ennél jóval bonyolultabb és színesebb.

Ezért is örültünk nagyon, amikor egyik kedves ismerősünk, Várszegi Réka Life-Coach oldalán a következő írással találkoztunk, amivel abszolút egyetértünk (és nem azért mert Ő ezt akarja hallani :D )

 „Vannak erénynek gondolt marhaságaink. Közhelyek, amiknek semmi valóságtartalmuk nincsen. Az egyik személyes kedvencem az „Őszinteség mítosza”.

Ez az „én őszinte ember vagyok, és megmondom a szemedbe amit gondolok” nagy kedvencem. Ráadásul az össztársadalmi néphülyítés ezt úgy tarja számon, mint valami húdepozitív jellemvonást.

Nos…nézzünk mögé egy kicsit… :)

Tulajdonképpen ez nem más, mint önigazolás.

Megideologizálod, hogy miért van jogod kendőzetlenül a másik szemébe vágni róla a kellemetlen véleményedet, és még büszke is vagy magadra, mert „őszinte” vagy. Pedig csak bunkó és tapintatlan.

Összekevered a saját szubjektív véleményedet a Nagy Egyetemes Igazsággal, és nem veszed észre, hogy az, amivel a másikat vádolod nem más, mint csak egy nézőpont. Méghozzá a tiéd. És egyáltalán nem kell, hogy az övé ugyanaz legyen. Megvan a joga a saját nézőpontjához, ahogy neked is a sajátodhoz.

Nem beszélve arról, hogy aki minimális mértékben is jártas a pszichológiában, az pontosan tudja mit jelent a „kivetítés” szó. Egyszerűen fogalmazva annyit tesz, hogy saját elfogadhatatlan tudattartalmainkat „átruházzuk” valaki másra. És az alapszabály az, hogy minél több érzelmet viszünk a dologba, minél inkább felháborodunk, minél inkább küzdünk, minél inkább megsértődünk, annál inkább kéne a saját portánk előtt söprögetnünk.

Tudod mikor vagy őszinte? Ha magadat éled, és békén hagysz másokat, hogy ők is magukat éljék. Ha mersz a saját törvényeid szerint élni, de elég rugalmas vagy változtatni is azokon, ha már nem szolgálnak téged.

Miért fontos egy embernek, hogy mások pontosan olyannak lássák a világot, mint ők, pontosan úgy gondolkodjanak, mint ők? Mert fél. Fél attól, hogy nincs igaza, és szövetségeseket keres. Túl gyáva ahhoz, hogy megengedje, hogy a másik is önálló egyéniség legyen, önálló döntésekkel és véleményekkel.

Más kérdés az, ha valaki megkérdezi tőled a véleményedet. Ha kíváncsi a nézőpontodra. Akkor elmondhatod, nyugodtan. Elmondhatod a saját álláspontodat, a saját gondolataidat, csak ne követeld hisztérikusan, hogy a másik igazat adjon neked.

Te így látod. Jó. Rendben van.

Ő meg úgy. Ez is jó, és ez is rendben van. :)

<3 „Nemet mondani másoknak: ez része a felébredésnek, ez gyönyörű. A felébredés része, hogy úgy éled az életedet, ahogy helyesnek találod. Értsd meg: ez nem önzés. Önzés az, mikor másoktól azt követeled, hogy úgy éljenek, ahogy te helyesnek látod. Az önzés. Nem önzés, ha úgy éled a saját életed, ahogy helyesnek látod.” <3

Anthony de Melo”

(Fotó: Pixabay)

Látogass el Facebook-oldalunkra, ahol ovashatsz tőlünk férfiakról, nőkről, párkapcsolatról, erotikáról szóló érdekes, szókimondó írásokat. Ha érdekel a téma, katt ide! Mosolygós napot!

Natalie Riven-Roux & Daniel P. Campbell

                                                   (Fotó: Wallhaven-285975)

"A férfinek a szava is elakadt, mikor a lány ajtót nyitott. Melltartó, bugyi, harisnya és harisnyakötő volt rajta, csupa vörös selyem és fekete csipke. Úgy állt ott a tűsarkújában, keresztbe vetett lábbal, kezét az ajtón nyugtatva, mint a bujaság hús-vér szobra.
– Valami igazán szenvedélyeset szeretnék! – a férfi hangja máris rekedt volt az izgalomtól. – Őrjíts meg!
– Gyere be… – súgta Szandra, majd megmarkolta a férfi nyakkendőjét, és olyan közel húzta magához, hogy az még a parfümje illatát is érezte.
Az érzéki aroma – rózsa és karamell szokatlan, szexi elegye – az orrán keresztül azonnal a gerincvelejéig futott le, s hirtelen elöntötte a forróság. Talán a látványtól, talán a szobát betöltő halk, izgató zenétől, talán a szenvedélyes mozdulattól volt… talán mindháromtól egyszerre. Megbabonázva állt a nő előtt, s már nem tudott tiszta fejjel gondolkodni. Hagyta hát, hogy magával ragadja a pillanat hívogató, kéjes ígérete.
A lány lassan elengedte a nyakkendőt, s miközben száját lágyan a férfi szájára tapasztotta, karját a nyaka köré fonta. Ujjaival finoman beletúrt a hajába, s közben engedte, hogy a csípőjük összeérjen.
Minden porcikájával arra vágyott, hogy a másik átölelje, s ahogy a férfi mind a tíz ujja végigsiklott a testén, a nyakától lefelé a gerince mentén, végigsimítva a fenekét, centiről centire lopakodva be a csipkés harisnyatartó pántjai alá, felsóhajtott. Aztán ahogy a két tenyér megérintette forró, selymes, meztelen bőrét, s hirtelen elemi erővel markolta meg és rántotta még szorosabban magához, a lány felkiáltott.
– Érzed? – suttogta a férfi Szandra szájába. – Érzed, mennyire akarlak?
– Mmm… – dorombolta a nő, s a száját egy pillanatra sem vette el a férfiétől, aki egészen a falhoz nyomta. – Érzem...

Lágyan csókolóztak, nyelvük komótos csatát vívott, s eszük ágában sem volt elengedni a másikat. Aztán a lány hirtelen kicsusszant a férfi bal karja alatt, és szorosan mögéje állt.

– A tenyereddel támaszkodj a falnak… – a hangja ugyanolyan simogató volt, ugyanakkor volt benne valami finom él, amitől a férfi érezte, hogy ez most nem kérés, hanem utasítás. – Szét a lábakat! Még!

 Majd, hogy nagyobb súlyt adjon a szavainak, benyomta jobb térdét a férfi lábai közé, alig észrevehető, de határozott mozdulatokkal késztetve mind nagyobb terpeszre.

 – Ez az… – suttogta, majd óvatosan előrenyúlt, és kibontotta a nyakkendőjét. – Most bekötöm vele a szemedet. A kezeid maradjanak a falon! Nem érinthetsz velük! És nem is láthatsz!

 A férfi mosolyából érezhető volt, hogy élvezi a helyzetet, s olyan engedelmesen tűrt, mint aki komolyan veszi a játékot.

 Szandra előrenyúlt, s ujjai hegyével alig érintve a férfi mellkasát és hasát, kínzó lassúsággal kezdte kigombolni az ingét. Mutatóujja körmével kígyózó vonalat húzott közvetlenül az öv magasságában. Érezte a férfi finom borzongását, ami lassan folyamatos reszketéssé vált. Lehúzta róla az inget, majd a nyakkendővel bekötötte a szemét.

 – Most vissza a falhoz! – súgta édes-rekedt hangon a fülébe. – És kezeket fel!

 Könnyed, alig-mozdulat volt – bár a legtöbb férfi sohasem leste el a fortélyát – kikapcsolni a melltartót, majd elhajítani. Belebújt az ingbe, de nem gombolta be.

 Szorosan a férfi mögé állt, s az a hátán érezte a nő telt melleit, kemény mellbimbóit, forró leheletét. Aztán Szandra puha tenyerét, ahogy az átöleli, lassan végigsimítja a mellkasát, aztán a hasát, s a finom, kíváncsi ujjakat, amik egyre lejjebb és lejjebb siklottak… de gonosz rafinériával valahogy mindig a cél előtt torpantak meg.

 Hosszú, harisnyába bújtatott lábát, akár egy éhes óriáskígyót, lassan ráfonta a férfiéra, s most már ő is meg-megremegett. Forróság áradt szét a testében, s egyre nehezebb volt uralkodnia az őrjítő vágyon, hogy lehúzza a cipzárt, hogy benyúljon és megmarkolja azt, ami kizárólag az övé.

 De még nem jött el az ideje..."

(Részlet Natalie Riven-Roux és Daniel P. Campbell  Szexofon című könyvéből)

                                              (Fotó: Wallhaven-394630)

Ha kíváncsiak vagytok egyéb írásainkra és Szexofon című felnőttkönyvünkre, a Facebook-on is megtalálhattok bennünket. Katt ide!

                                                             (Fotó: Wallhaven)

Kurva? Szajha? Ringyó? Rima? Luvnya? Céda? Cafka? (Aki további rokonértelmű szavakra kíváncsi, annak feltétlenül Shakespeare-t ajánlanánk szíves figyelmébe, mert a Mester állítólag több mint 80 szinonimát ismert a prostituált szóra. )

A kurtizán azonban nem a kurva szóból származik.

Ő bármelyiküknél bármilyen szempontból több volt. Kortól és helytől függően hol hetéra, hol gésa, vagy metresz.

A kurtizán nem csupán ápolt, szép nő, de intelligens is. Járatos a művészetekben, a politikában, a napi pletykákban. Ismeri a divatot, sőt alkalomadtán nemcsak követi, de diktálja is. Egy olyan nő, akivel el lehet menni társaságba, akivel lehet beszélgetni, akire a legféltettebb titkainkat is rá lehet bízni. Akit egyszerűen nem lehet lefelejteni a meghívottak listájáról. Egy olyan nő, aki amíg a férfi mellett van, csak vele foglalkozik és rá figyel.  Szórakoztató, humoros, kedves. És nem utolsó sorban fantasztikus szerető. Mesteri módon ért ahhoz, hogy bármelyik porcikájával felkorbácsolja a férfi vágyát, és azt újra, meg újra a lehető legrafináltabb módon ki is elégítse. (És talán nem meglepő, hogy a francia metreszektől származik a „franciázás” kifejezésünk, a hetéráktól pedig a „görög szex”.) Ezek után akarna mást a férfi?!

A reneszánsz királyi udvarokban, ahol a házasság általában csak gazdasági és politikai okokból köttetett – és a gyermeknemzés egy kötelező udvari formagyakorlatnak számított - sokszor ő volt az uralkodó hivatalos ágyasa, bizalmasa, tanácsadója, privát gyóntatója, és egyben a lelki társa is.

Ma az efféle hölgyet escortnak hívják, vagy kapcsolatprostituáltnak. És manapság általában már nem annyira művelt, nem annyira kedves, és még csak nem is biztos, hogy annyira szórakoztató. Viszont szép. És… nagyon sokba kerül.

Ám az eredeti! Aszpaszia a milétoszi hetéra, aki Periklésszel együtt irányította Athént, Madame Recamier, aki nemcsak arról volt híres, hogy egy bútort neveztek el róla. Vagy például Boleyn Anna, akiért az angol király még egy új vallást is hajlandó volt alapítani, hogy elválhasson a feleségétől, és elvehesse őt.

Szóval a kurtizán olyan nő, akinek hatalma van a férfiak fölött. Olyasvalaki, aki az adott társadalom keretei között befolyásos, gazdag és szabad. Akit minden férfi akar.

És amilyen valahol a legtöbb nő szeretne lenni. Vagy ahogy a fentieket röpke egy percben A velencei kurtizán című filmben bámulatosan demonstrálják:

Natalie Riven-Roux & Daniel P. Campbell

Ha kíváncsiak vagytok egyéb írásainkra és hamarosan megjelenő Szexofon című felnőttkönyvünkre, a Facebook-on is megtalálhattok bennünket. Katt ide!

                                                       Fotó: Wallhaven

Történt már valaha veled olyan, hogy menthetetlenül eltévedtél? Félelmetes, ugye? Hát még külföldön, egy idegen nagyvárosban! Pedig nagyszerűen indult a nyaralás, gyönyörű idő volt, szép helyeken jártatok és lenyűgöző dolgokat láttatok. Sőt, még a helyi specialitásokból összeválogatott ebéd is finom volt. Ami után jólesett egy pohár finom vörösbor – na jó, a hangulatra való tekintettel lehet, hogy több is -, és mire végigálltad a sort a zsúfolt vendéglő egy szem toalettje előtt, és végeztél az orrpúderezéssel, a többiek már nem voltak sehol.

Murphy mobiltelefonja természetesen mindig ilyenkor merül le, és töltőt nem sokan hordunk magunknál. Persze a teli tálcákkal egyensúlyozva cikázó pincérek sem látták, merre indult kissé zilált társaságod.

De azért nyugodj meg, nem fogsz sokáig egymagad ácsorogni! Egy forgalmas nagyvárosban, nyár derekán, egy felkapott vendéglő előtti téren hamarosan jön majd valaki, hogy segítsen.

A dédnagyapám korában valószínűleg egy jó házból való úriember, kifejezetten olyan, aki tudja, hogyan kell egy kritikus helyzetet kezelni. Egy perc, és már meg is oldotta a problémádat. Legalábbis a filmeken.

És manapság? A színes forgatagban előbb-utóbb akad valaki, aki rád akar majd sózni valami bóvlit – ha szerencséd van, egy még épp működőképes telefontöltőt.  

De légy nyugodt, ha nem vagy ennyire mázlista, akkor is néhány perc leforgása alatt érkezik a felmentő sereg.

És senkit nem fog érdekelni, hogy a történeted mennyire hihető, vagy sem. Viszont az, hogy a telefonod lemerült, és a véralkoholszinted szemmel láthatóan már órákkal ezelőtt meghaladta az elővigyázatossági szintet, külön dicséretet érdemel. Legalábbis önkéntes segítőid szemszögéből nézve. Merthogy végre itt egy nő - bocsánat, úgy értem: egy potenciális punci -, aki könnyen és következmények nélkül megszerezhető!

Kínálnak majd telefontöltőt, ami éppen kompatibilis a te készülékeddel. És mit ad Isten, pont akad egy a közeli motelszobájukban.  A dugig feltöltött minibár mellett. Hogy ihassatok még egy keveset zsenge barátságotok örömére. Persze lehet, hogy hormonálisan már csak a szomszédos sikátorig bírják…

Micsoda? Hogy fényes nappal, egy lüktető nagyváros kellős közepén berángatnának egy szűk utcácskába?  A huszonegyedik században? Neeem… ilyen nincs.

Ugye?

Ajánljuk mindenki figyelmébe a mellékelt videót, aminek magyar verzióját nem találtuk, de nyelvtudás nélkül is – sajnos – tökéletesen érthető. Merthogy Madridban épp a fent vázolt szituációt kelti életre egy stáb egy csinos színésznő és egy rejtett kamera segítségével.

Riasztó eredménnyel…

Ugye.

A Facebook-on még több írást és részleteket is olvashatsz hamarosan megjelenő Szexofon című felnőttkönyvünkből. Ha érdekel: katt ide!  Kellemes időtöltést, mosolygós napot! 

Natalie Riven-Roux és Daniel P. Campbell